Utánpótlás edzőink

kid_01A gyermek- és kisiskolás bajnokságokban szereplő utánpótlás együtteseink edzői stábjában történt néhány személyi változás, ezért most sorra vesszük, melyik korcsoporttal melyik edzőnk foglalkozik majd ebben az idényben.

  • U14-es csapatunkat a tavalyi szezonhoz hasonlóan továbbra is Héjja Ádám irányítja, neki Bárány Zsolt nyújt majd szakmai segítséget.
  • Az U12-es gárda edzői teendőit Kovács Attila végzi majd, aki már az előző idényben is dolgozott ennél a korosztálynál. Segítője felnőtt csapatunk játékosa, Németh Gábor lesz.
  • U10-es együttesünk trénere Jámbor Viktor lesz, neki balszélsőnk, Tárkányi Bence fog segítséget nyújtani.
  • Az U8-as és U9-es csapatok irányítását a 2016/17-es szezonban a Kósa Balázs – Morva Zoltán edzőpáros látja el.
  • U7-es együttesünk edzője Berta Gábor lesz majd, akinek novembertől márciusig Németh Dóra nyújt majd segítséget.
  • Az óvodás előkészítő csoporttal Nagyné Rátódi Erika fog foglalkozni a jövőben.
  • A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium csoportját Varga Szabolcs, a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola csoportját pedig Nagyné Rátódi Erika vezeti. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézményében Sárosi Gergő, a Rákóczitelepi Tagintézményben Gyarmati Nóra foglalkozik majd a kézilabdázni vágyó gyerekekkel.
A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.