Lehetőség a fejlődésre a fiataloknak

baranyzs_01_smSzerda este első edzőmérkőzését vívta Bárány Zsolt együttese, mely az NB II-es bajnokságban szerepel a szeptemberben rajtoló idényben. A trénert a felkészülési találkozó után kérdeztük az eddigi tapasztalatokról, terveikről, céljaikról.

Az NB I/B-s Törökszentmiklós gárdája érkezett augusztus 10-én Orosházára, az Eötvös-csarnokban vívtak előkészületi mérkőzését Bárány Zsolt vezette együttesünkkel. A félidőben háromgólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző, a vége 33-26-os törökszentmiklósi siker lett, melyet 15 perces ráadás is követett: 11-8-ra hozta ezt az ellenfél.

A felkészülés ezen szakaszában nem is az eredményen volt a hangsúly, és bár sok volt a technikai hiba orosházi részről, jó játékot láthatott az, aki ezen az estén az Eötvös-csarnokot választotta.

bara01

Bárány Zsolt

– A körülményekhez képest elégedett vagyok a mutatott játékkal, ez volt az első találkozónk, melyet újabbak követnek. Jövő héten Gyomaendrődön lépünk pályára a Székács edzőtáborában, majd oda-vissza meccsünk lesz a Félegyházával, és tárgyalásban vagyunk a makóiakkal is – emeli ki Bárány Zsolt.

Július 25-én kezdte meg a munkát az NB II-es bajnokságra készülő Orosházi FKSE-LINAMAR, első körben napi három edzéssel.

– A két héten át tartó sorozatban reggel futás, délelőtt és délután kondicionális, ezen belül védekező és támadó lábmunkák szerepeltek a programban. A héten napi kettőre csökkentettük a tréningek számát, délelőtt futással és labdás támadógyakorlatokkal, este a védekezéssel a középpontban. Ezt folytatjuk egészen az iskolakezdésig, szeptember elsejétől heti 6-7 edzés van a tervben, főként az esti órákban – mondja Bárány Zsolt.

A tréner az eddigi edzésmunkáról elégedetten nyilatkozott, kérdeztük a bajnoki tervekről, célokról is.

– Az alaposan átalakult csapatunkban sok ifjú játékos jut lehetőséghez az NB II-es mezőnyben, ez a fiatalok számára kitűnő tanulási, fejlődési lehetőséget nyújt majd, személy szerint a tisztes helytállást várom el a csapattól – teszi hozzá trénerünk.

Az orosházi csapat tehát gőzerővel készül a bajnoki nyitányra, legközelebb Gyomaendrődön lépnek pályára felkészülési találkozón.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.