Barátkozzunk az új szabályokkal

blue_cardJúlius 1-jétől életbe léptek és az ősszel induló hazai bajnokságban már alkalmazzák is azokat a szabályváltozásokat, melyeket a Nemzetközi Kézilabda Szövetség határozata alapján fogadott el és vezetett be az MKSZ. A jelentősebb módosításokat vesszük most sorra.

♦ Kapuscsere mezőnyjátékosra: A pályán már nem kell mindig kapusnak lennie, azaz, ha a kapus helyett bejön egy mezőnyjátékos, neki már nem kell kapusmezt viselnie. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a mezőnyjátékos nem léphet be a kapuelőtérbe (ha mégis megteszi, ugyanúgy büntetendő, mint bármely más mezőnyjátékos esetében), viszont nem feltétlenül ugyanennek a játékosnak kell lemennie, ha vissza akarják cserélni a kapust. Továbbra is megengedett, hogy a becserélt mezőnyjátékos kapusmezt viseljen, rá ezután is a maival azonos szabályok vonatkoznak.

♦ Sérülés, ápolás: ha sérülés miatt meg kell szakítani a játékot, kizárólag a játékvezető adhat engedélyt arra, hogy a pályán ápolhatják-e a sportolót, előtte azonban kikérheti annak véleményét, hogy tudja-e ápolás nélkül folytatni a játékot. Abban az esetben, ha a pályán ápolják a sérültet, az ápolást követően el kell hagynia a játékteret, és csapata következő három támadásánál nem léphet pályára. Ha a játékos a megengedettnél hamarabb lép pályára, az szabálytalan cserének minősül, és annak megfelelően kell büntetni. Nem kell elhagynia a pályát a játékosnak, ha a vele szemben szabálytalankodó ellenfél progresszív büntetésben (sárga lap, kiállítás vagy piros lap) részesül, és nem vonatkozik ez a szabály a labdával fejbelőtt kapusokra sem.

blue_card

♦ Passzív játék: a bíró passzív játékra figyelmeztető felemelt karja után legfeljebb hat passzra van lehetősége a támadó csapatnak, hogy lövéssel fejezze be az akciót. Az átadások számolása szabaddobás és blokkolt lövés után sem kezdődik elölről. A passzokat a játékvezetők számolják, és ez ténybéli döntésnek minősül, azaz nem szolgálhat óvási alapul, ha eltévesztik a számolást. A passzív játék egyéb szabályai nem változnak, azaz már a hatodik passz előtt el kell venni a labdát a támadó csapattól olyan szituációkban, amelyekben a jelenleg hatályos szabályok alapján passzív játék miatt a védők javára kell szabaddobást ítélni, az új változás csupán egy kiegészítő szigorítás.

♦ Utolsó egy perc helyett fél perc: miután a játék az utóbbi időkben még inkább felgyorsult és az erőviszonyok sok esetben kiegyenlítettebbé váltak, az utolsó percre vonatkozó szigorúbb elbírálásokat a jövőben csak az utolsó fél percben alkalmazzák, valamint az esetleges hosszabbítások utolsó fél percében. A szándékos szabálytalanságért nem csak kizárás jár, a vétlen csapat büntetőt is dobhat. Ebben az esetben úgy is lehet büntetőt ítélni, ha előtte nem állt fenn gólhelyzet. Csak azokban az esetekben kell hétméterest ítélni, amelyekben az eddigi szabályok alapján azonnali piros lapot kellett adni, és jelentést írni. Továbbra is jelentést kell írni azokról az utolsó fél percben elkövetett kirívóan durva vagy sportszerűtlen szabálytalanságokról, amelyek a mérkőzés bármely szakaszában ilyen módon volnának büntetendőek.

♦ Kék lap: a játékvezetőknek a sárga, illetve a piros lap mellett egy harmadik színű kártya is rendelkezésükre áll majd arra, hogy döntéseiket egyértelművé tegyék a nézők és a csapatok számára. Amennyiben kék kártyát kap egy játékos, úgy róla írásbeli jelentést kell készíteniük a játékvezetőknek, az eset pedig a fegyelmi bizottság elé kerül. A kék kártyával történő kizárás előtt a piros lapot fel kell mutatniuk a játékvezetőknek.  A kék lapnak tehát semmilyen külön szankciója nincs, csupán kiegészítő tájékoztatásként szolgál.

(Forrás: nso.hu és handball.hu)

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.