Diplomaszerzés: kézilabda szakedző lett Buday Dániel

budaydani_ifi_1504Azt mondja, készülni kell az új dolgokra, és jelentős szakmai előrelépésként éli meg diplomaszerzését. Miből írta szakdolgozatát ifjúsági gárdánk edzője, felnőttcsapatunk kapitánya? Adjuk a részleteket.

Kétéves képzés van mögötte, mely június végén a szakdolgozat védésével fejeződött be. Buday Dániel, az OFKSE ifjúsági csapatának edzője, élvonalbeli felnőtt gárdánk kapitánya megszerezte a kézilabda szakedzői diplomát.

Annak, hogy képezze magát, mindig is nagy jelentőséget tulajdonított, mint ahogyan a szakmai fejlődésnek is a klubnál – diplomája mindkettőben előrelépés. Szakdolgozatát a magyar és a francia csapat támadástechnikájának összehasonlításából írta, a 2016-os kontinensviadalt alapul véve.

– Kétéves képzés végére értem a közelmúltban, mely nem volt könnyű feladat, hiszen igazán sokrétű volt, számos területet érintett, és persze vizsgákkal, dolgozatokkal egészült ki. Kézilabda szakedző lettem, ennél egy magasabb fokozat van még, az európai mesteredző. Ez is a terveim között szerepel, két év múlva lesz rá lehetőségem – emeli ki Buday Dániel.

A még aktív játékos, Buday Dániel az ifjúságiakkal foglalkozik (Fotó: ofkse.hu)

Buday Dániel edzőként nagy jelentőséget tulajdonít a folyamatos fejlődésnek (Fotó: OFKSE.hu)

Úgy fogalmaz, az edzői karrierjében fontos lépést tett, és hangsúlyozza ezúttal is, készülni kell az új dolgokra, ezen lesz a folytatásban. Egész életét végigkísérte a tanulás, képzi magát a hosszú távú eredményesség érdekében, nem csak a saját, játékostársai, ifjúsági kézilabdázói és a klub fejlődése érdekében is, edzőként elsősorban a saját játékosok kinevelésére helyezve a hangsúlyt. Csapatkapitányunk megerősíti, amíg teljesíteni tud, természetesen a pályán is marad – ahogy elsődleges célként megjelölve a felnőttcsapatnál is a szakmai fejlődést, a közös munka eredményességét.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.