Így látták a pályáról – 3. rész

berta_nemethgabiSzezont zár ma felnőttcsapatunk is, mi azért még folytatjuk sorozatunkat, hogy kiderüljön, hogyan látta néhány játékosunk az idényt. Ezúttal a Gáborokon a sor, Berta Gábor és Németh Gábor osztotta meg velünk gondolatait, érzéseit.

Berta Gábor:
– Kifejezetten hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl. A bajnokságban szereplő csapatok között minimális különbségek voltak, rendkívül sok esetben a végeredményt nüanszok, az aznapi forma, vagy az esetlegesen sérülés miatt nem játszók hiánya határozta meg. Továbbá a kiegyenlítettség tényét bizonyítja a sok döntetlen körüli eredmény, illetve a bajnokságban gyakran előforduló vendégsikerek is. A szezon első felében néhány új játékosunknak nem igazán sikerült kellőképpen beilleszkedni a csapat játékába, helyettük a szezon második felére új igazolások érkeztek, ami a csapat teljesítményében is jelentős előrelépést hozott. Hiszem azt, hogy ebben a nehéz bajnoki szezonban mindenki sok tapasztalatot gyűjtött és ezáltal jobb játékosokká váltak. A nyári pihenő után teljes erőbedobással fogunk készülni a következő szezonra. Köszönjük a szurkolóink támogatását, akik hűségesen kísérnek bennünket még a legtávolabbi utakra is, és mindig a csapat mellett állnak.

Németh Gábor:
– Jó pár éve, hogy az NB I-ben kézilabdázom, de az egyik, ha nem a legkeményebb szezonom volt az idei, mind ellenfelekben, mind a bajnokság hosszát tekintve. Megcéloztuk a felsőházat ugyanúgy, ahogy tavaly, azonban sajnos idén ez most ennyire volt elég. Ebben több tényező is közrejátszott. Azonban ígérjük a szurkolóinknak, jövőre is szívvel-lélekkel harcolva mindent megteszünk azért, hogy az orosházi férfi kézilabda hírnevét öregbítsük.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.