Nemzeti Regatta – orosházi kézilabdás résztvevővel

regatta_2Június 11-12-én első alkalommal rendezték meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. Orosháza városa is képviseltette magát a rendezvényen, a legénység tagjaként csapatkapitányunk, Buday Dániel is vízre szállt a települések közötti hajósversenyen.

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott rendezvény helyszíne a nyaralni vágyók egyik legkedveltebb helyszíne, Siófok volt, a programsorozat pedig már az első alkalommal több ezer érdeklődőt vonzott. A fő attrakció, az amatőr vitorlásverseny során az ország 30 településének képviselői mérkőzhetnek meg a győzelemért, a hajókat a Magyar Vitorlás Szövetség biztosította és természetesen minden legénységet szakértő kormányos segített. Az orosháziak a 2. futamban, az Apache nevű hajó fedélzetén szálltak versenybe.

Az orosházi legénység

Vízre szállt az orosházi legénység

Míg a Balatonon a szelek szárnyán suhantak az ország különböző pontjairól érkezett csapatok, addig a parton a településeknek alkalmuk nyílt rá, hogy standjuknál bemutassák saját nevezetességeiket és konyhájuk ínyencségeivel kedveskedjenek az érdeklődőknek. Városunk orosházi tányéros levessel valamint kakastaréjjal, pulykanyakával és kakasherével megbolondított zúzapörkölttel szállt be a Települési Ízek Versenyébe.

Buday Dániel és Növényi Norbert a nagyszínpadon

Növényi Norbert és Buday Dániel a nagyszínpadon

A nagyszínpadon is lehetőséget kaptak a települések a bemutatkozásra, városunk képviseletében Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó és Buday Dániel, az Orosházi FKSE-LINAMAR kézilabdázója számolt be orosházi kötődéseiről.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.