Az Év sportolóit díjazták

evsoprtoloja_15_smA Békés Megyei Hírlap hétfőn délután Sarkadon, a Bartók Béla Művelődési Központban tartotta meg hagyományos díjátadó ünnepségét, az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es férfi kézilabda együttese ez évben ismét az elismerésben részesült csapatok között szerepelt.

A Békés Megyei Hírlap és kiadója, a Népújság Kft., illetve ezek jogelődjei harminckilenc esztendeje hirdették meg első alkalommal az év sportolója szavazást.

Ezúttal egy több mint nyolcvan tagú — újságírókból, sportvezetőkből és sporttámogatókból álló — grémium szavazott arról, hogy kik voltak Békés megyében az év férfi és női sportolói, csapatai és edzői a 2015. évi teljesítmények alapján.

A díjazottak (Fotó: Imre György - BEOL.hu)

A díjazottak (Fotó: Imre György – BEOL.hu)

Az ünnepségen Nánási János főszerkesztő-kiadóvezető köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a sport kitartásra nevel. Dr. Mokán István, Sarkad város polgármestere arról beszélt, hogy a díjazottak példaképek lehetnek a mai fiatalok számára, majd gratulált Békés megye legjobb sportolóinak és edzőiknek.

A folytatásban átadták a díjakat. A 2015. év legeredményesebb Békés megyei sportolóit egymás után szólították, akiknek Gajda Róbert, Békés megyei kormánymegbízott,  dr. Mokán István, Nánási János és Pocsaji Richárd felelős szerkesztő nyújtotta át az elismeréseket.

A csapatok versenyében az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese a Békéscsabai Röplabda SE mögött a második helyen végzett.

A bensőséges hangulatú ünnepség állófogadással zárult.

(Forrás: BEOL.hu)

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.