Kézilabdabál: jótékonyság, díjak, kikapcsolódás hajnalig

gala14_smElismert és várva várt ünnepe a városnak a kézilabdabál, szombat este mintegy hatszáz vendég kapcsolódott ki és támogatott egyben jótékony célt. Összefogtak azok, akik szívügyüknek érzik a kézilabdát, a végeredmény pedig – többek közt – egy kellemes este az OFKSE és az ONKC szervezésében. A bevételből vásárolt takarítógép az Eötvös-csarnok tisztán tartását segíti.

Január 9-én este valóban zsúfolásig telt az Eötvös-csarnok, az Orosházi FKSE-LINAMAR és az OXXO Energy Orosházi NKC szervezésében a jótékonysági kézilabdabált rendezték meg, ezúttal is jó hangulatban. A kézilabda ünnepeként is számon tartott program már hagyomány, idén ötödik alkalommal, és az eddigi mérleget tekintve a legtöbb vendéggel tartották.

Példát mutat városunkban a női és a férfi szakág is a kézilabdában – hangsúlyozta megnyitóbeszédében az OFKSE elnöke, Vajer Tamás, köszöntőjében Dávid Zoltán polgármester is a sportolók által, a fiatal nemzedék előtt példaként álló kitartó, kemény munkát emelte ki. Úgy fogalmazott, élsportolóink sikerei sok-sok gyermeket vonzanak a pályára, mely a jövő generációját szolgálja. A bálon részt vett dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke is, egy nagyszerű sportág híveit köszöntötte a közös hit, erő és az ebből létrejövő közös sikerek fontosságát kiemelve.

Mintegy hatszáz vendég kapcsolódott ki és támogatott egyben jótékony célt (Fotó: Rajki Judit)

Mintegy hatszáz vendég kapcsolódott ki és támogatott egyben jótékony célt (Fotó: Rajki Judit)

Szintén hagyomány, hogy a kézilabdabálon elismeréseket ad át az Orosházi Kézilabda Baráti Kör. Életműdíjat kapott példamutatásáért, a sportág iránti elkötelezettségéért a kézilabdát 13 éves korában kezdő, majd a kapuban több mint négy évtizedig kiemelkedőt teljesítő Demartsik Ferenc, míg Orosháza ifjú tehetségei: Molnár Imola (ONKC) és Kiss Axel (OFKSE). Első ízben adott át különdíjakat szombat este a Békés Megyei Önkormányzat. Zalai Mihály elnök kiemelte, Orosházán 2006 óta tudatos építkezést láthatunk, melynek eredménye, hogy a város a megye egyik sportfellegvára. A női szakágban Makai Veronika, a férfiaknál Stranigg János a díjazott.

Most is volt fontos célkitűzés

Az ONKC elnöke, Dancsó Attila az összefogás fontosságát hangsúlyozó pohárköszöntője után kezdetét vette a vacsora és a hajnalig tartó kikapcsolódás. Az adai Homokóra zenekar mellett Várkonyi Tibor előadóművész, és Pély Barna zenész, a United frontembere biztosították az alapot a jó hangulathoz, melyhez egy dolog, hanem a legfőbb, még hozzátartozott: a jótékonyság.

Ahogy már megszokhattuk az elmúlt években, most is volt fontos célkitűzés: a bál bevételéből ezúttal egy takarítógépet vásároltak, melyet az Eötvös-csarnok parkettájának tisztán tartására használnak majd, hiszen a kézilabdások által alkalmazott wax bőven ad feladatot. Az adományt Gombkötő Valéria, az Eötvös katolikus iskola igazgatóhelyettese vette át a két klubelnöktől.

Az ötödik kézilabdabál keretében a tombolán értékes nyeremények találtak gazdára, de talán mondhatjuk, hogy mindenki nyertese volt a programnak: kellemes, baráti hangulatban töltötte el az estét a több száz kézilabda- és sportbarát, a legkitartóbbak hajnal négyig maradtak.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.