Jó játékkal az első felkészülési meccsen

A győzelem nem jött össze, azonban a találkozó elérte célját. Mindenki játéklehetőséget kapott, többen kiemelkedőt nyújtottak.

HK AGRO Topolcany – Orosházi FKSE-LINAMAR 33-27 (13-15)

Nemzetközi felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés

Szerda este lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es felnőttcsapata a szlovákiai Tapolcsány gárdája ellen. Ellenfelünk a múlt szezonban a bajnoki bronzot szerezte meg, és az EHF-kupában is érdekelt volt.

Az előkészületi találkozón jó játékot láthattunk a Jordovic-legénység részéről, a Mester szétosztotta a terheket, mindenki játéklehetőséget kapott. A csapattal tartó Vajer Tamás klubelnöktől megtudtuk, hogy az első félidőben számos, kifejezetten jó megoldást hozott a csapat, a második játékrészben aztán a technikai hibákat gyors indításgólokkal büntették a hazaiak, így alakult ki a hatgólos vereség.

Minden védekezési formát gyakorolni tudtunk, vezetőedzőnk felmérte, hol tart a csapat a felkészülésben, milyen eredménye van az eddig elvégzett munkának. Kifejezetten jó teljesítményt nyújtott Dominik Smojver, Pavel Macovchin, Milan Mazic és az első félidőben hálóőrünk, Miklós Gergő is többször remekelt.

A csapat már ma este hazautazik Szlovákiából.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.