Edzőkérdés: távozó és érkező

Némileg átalakul az edzői rendszer klubunknál a következő szezontól, a cél azonban nem változott: a legjobb szakmai munkát nyújtani.

Közeleg az alapozás időszaka, a következő hetekben valamennyi csapatunknál megkezdődik a munka, a felkészülés az új szezonra. Az NB I-es felnőttcsapatnál edzőkérdésben nincs változás. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Vladan Jordovic vezetőedzővel négyéves szerződést kötött a klub. A felnőttcsapat mellett ő irányítja és fogja össze a szakmai munkát klubunknál.

Ami változás, hogy Barna Károly távozik a klubtól, érkezik azonban Bárány Zsolt, aki juniorcsapatunk munkáját vezeti majd, folytatva az NB I/B-ben.

– Lejárt Barna Károly szerződése, melyet nem hosszabbítottunk meg. Ki kell emelnem, hogy szakmai munkájával maximálisan elégedettek voltunk, egyéb kérdésekben nem tudtunk megállapodni. A serdülőcsapatot ezentúl Pásztor István irányítja, az ifik trénere Buday Dániel marad, míg a juniorokhoz érkezett Bárány Zsolt, akivel a héten egyéves szerződést kötöttünk – mondta el Vajer Tamás elnök.

A legfőbb cél nem változott: a következő szezontól teljes erővel folytatjuk egy egységes koncepcióra épülő, európai szintű nevelési program végrehajtását. A legkisebbektől a felnőttekig ugyanazon korszerű elvek mentén folyhat majd a képzés.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.