Jordovic: büszke vagyok az egyéni fejlődésekre

Értékelte a szezont vezetőedzőnk, és már a következő terveiről is nyilatkozott. Több távozónk is van, a cél: fiatal, tehetséges magyar kézilabdázókkal feltölteni a keretet.

A 2014/2015-ös bajnoki idény végén elmondhatjuk, hogy történelmi szezonról van szó, a sikerek miatt, amiket elértünk – kezdi értékelőjét NB I-es felnőttcsapatunk trénere.

– Ezt nem azért mondom, mert úgy gondolom, hogy a jövőben nem lesznek hasonló jó eredmények, hanem mert ebben a szezonban összekötöttük a sikereket a nemzetközi és a hazai bajnokság szintjén. A versenyévnek jelentősen fiatalított csapattal vágtunk neki, nagy célokkal. 12 év után Orosháza ismét szerepelt az EHF-kupában. Ez nagy feladat volt szervezéstechnikailag a klub vezetése számára és sportkihívás a csapatnak. Az első körben túljutottunk a moldáv bajnok Olimpus gárdáján, majd a második etapban a Benelux-liga bajnoka, a belga Hasselt csapata ellen ünnepeltünk továbbjutást. A harmadik körben vereséget szenvedtünk a nagyon jó dániai résztvevő Skjern csapatától, amely kiharcolta a legjobb négy közötti helyet a kupában. Az EHF-től gratulációkat és köszönőlevelet kaptunk a jó mérkőzésszervezések, a vendégszeretet miatt.

A sikerek hátterében kemény munka áll (Fotó: Rajki Judit - OrosCafé.hu)

A hazai bajnokság alapszakaszában az 5. helyet szereztük meg, 19 szerzett ponttal, a mérlegünk: 9 győzelem, 1 döntetlen és 10 vereség, 538-547-es gólkülönbséggel. Kiharcoltuk a részvételi jogot a magyar kézilabda felsőházában és ott a 6. helyen végeztünk 2 megszerzett ponttal és 228-307-es gólkülönbséggel.

– Függetlenül attól, hogy ebben a szakaszban csak a Csurgót sikerült legyőznünk, magával a játékkal elégedett vagyok. Reálisan és objektíven nézve tőlünk erősebb klubok társaságában voltunk. A Magyar Kupában legyőztük a Nyíregyházát, majd két meccs alapján kiestünk a Mezőkövesddel szemben. Edzőként arra nagyon büszke vagyok, ahogyan egyénileg fejlődtek a játékosok és nagy számban kaptak meghívót a magyar B- és a junior válogatottba.

A csapat sok örömet szerzett szurkolóinak (Fotó: Tóth Emese)

Mint ahogy arról már hírt adtunk, vannak távozók, és van már új igazolásunk is.

– A klubban mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a következő szezon nagyon nehéz lesz, és nem szabad a babérjainkon ülni. Játékosaink teljesítményükkel magukra vonták más klubok figyelmét is, így csapatunk jelentős változásokat fog átélni a következő időszakban. A klubtól távoztak: Igor Milovic, Morva Zoltán, Tibor Ivanisevic, Benis Bence, Benmiloud Yassine és Dusan Maric. Pillanatnyilag az egyetlen új játékosunk a moldáv Pavel Macovchin, aki balátlövő. Mivel az első osztály létszáma kettővel emelkedik, a csapatok között nagyon nagy a konkurencia és a harc a szabad hazai játékosokért, és itt főleg a pénz a döntőfaktor. Mi a pénzügyi lehetőségeinkhez mérten próbáljuk megtalálni a megfelelő pótlásokat az eligazoló játékosok helyére. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat, de igyekszünk érvényesíteni a mi politikánkat: fiatal, tehetséges magyar játékosokat találni, és csak abban az esetben, ha erre nincs lehetőség, akkor keresünk külföldi játékosokat – zárta értékelőjét Vladan Jordovic.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.