Vladan Jordovic: folytatódik az orosházi munka

Négyéves szerződést kötött a klub a vezetőedzővel, aki szerint egy szintet elérni könnyebb, mint azt megtartani. Lesz feladat bőven.

Történelmi szezont zárt felnőttcsapatunk a 2014/2015-ös idényben, az ország legjobb hat csapata közt végezve bizonyították: kiváló szakmai munka zajlik Orosházán. Vladan Jordovic vezetőedző irányításával dolgozik NB I-es csapatunk – és így lesz ez a folytatásban is: négyéves szerződést kötött a klub a trénerrel – tudtuk meg Vajer Tamás elnöktől.

További négy évig vezeti a szakmai munkát Vladan Jordovic (Fotó: Rajki Judit - OrosCafé.hu)

Jordovic mester az elmúlt héten egy interjúban elmondta, történelmi évet zártunk, az elmúlt tíz esztendő legsikeresebb évadán vagyunk túl.

– A bajnokságban a felsőházba jutás volt a cél, ezt elérte a felnőttcsapat, és bizonyítottunk az EHF-kupában is. Egy szintet elérni könnyebb, mint azt megtartani. A következő szezonban a távozók és érkezők kapcsán sok dolgot újra kell tanulni, összecsiszolni. Nem lesz könnyű, de nem ijedünk meg a feladatoktól a jövőben sem. Bízom abban, hogy a fantasztikus közönségünk is mellettünk áll továbbra is, és sok örömet élhetünk át együtt – emelte ki Vladan Jordovic.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.