Utánpótláskorúakkal, az NB I B-ben folytatja az Every
(Orosházi Élet, 2003.06.20.)
Az Every Day Orosháza férfi NB I-es kézilabdacsapata a mérsékelt őszi teljesítmény ellenére tavasszal újfent kiharcolta a nemzetközi kupában való indulás jogát. A bajnokság nyolcadik helyével, valamint a (papíron) KEK-szereplést érő Magyar Kupa bronzzal a csapat egyértelműen jelezte: még ennél is sokkal többre hivatottak (és micsoda ellentmondás: még így is többet elértek, mint ami elvárható volt tőlük). Jelen pillanatban annyi bizonyos, hogy a tavalyi sikercsapat, a hétről hétre 800 embert csarnokba csalogató csapat legjobb esetben is csak az NB I B-ben indul majd az ősszel, a KEK-szereplésnek pedig neki se vág a teljesen megfiatalított gárda. Az okokat a kívülálló nehezen érti meg.
Vajer Tamás ügyvezetővel a sportcsarnokban találkozunk. Jelképes az egész: kong az ürességtől a csarnok.
- A négy évvel ezelőtt megalakult Every meg fog maradni és tovább fog működni, igaz ehhez egy osztállyal vissza kell lépnünk - kezdi a lényeggel a kapusból lett vezető. - Az utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos, hogy életben maradtunk, azonban nagyon nehéz dolgunk lesz ezzel a teljesen megfiatalított csapattal az NB I B-ben. Az érvényes szerződéssel rendelkező játékosokkal folyamatos tárgyalásban állunk, talán néhány idősebb játékost sikerül megtartanunk, akik tapasztalatára nagy szükségünk lenne. Utánpótlás szinten reményeim szerint a serdülő bajnokság átalakul majd nyílt ifjúsági bajnoksággá, ahol hozzuk majd a korábbi eredményeinket, és országos szinten is a legjobbak maradunk. Az általános iskolákban is ugyanúgy szeretnénk folytatni a munkát, mint eddig, és minden korosztályban a lehető legtöbb versenyen részt venni.
- A közvélemény leginkább a nagycsapat sorsára kíváncsi. A szabályok engedik-e egyáltalán, hogy egy csapat visszalépjen a legmagasabb osztálytól, de egy osztállyal lejjebb, a második vonalban induljon?
- Már két-három héttel ezelőtt felvettem a Magyar Kézilabda Szövetséggel a kapcsolatot ez ügyben, és tekintettel a helyzetünkre, valamint a kiváló utánpótlás-nevelő munkánkra belátták, hogy nem lenne jó, ha két osztállyal visszasorolnák a csapatunkat. A négy év során személy szerint én is rengeteg munkát fektettem be a színvonalas orosházi kézilabdába, ami nem csak helyi szinten, de országosan is sok elismerést és dicséretet kapott, így természetesen nagyon fáj, hogy most vissza kellett lépnünk a legmagasabb osztálytól és az európai kupaporondtól. De be kell látnunk: vannak realitások, s nekünk a realitások talaján kell járnunk.
- És például a KEK szereplés már nem reális?
- Egy serdülőcsapattal? Az nem csak Orosházára, de Magyarországra nézve is szégyen lenne. Mi méltó módon szeretnénk képviselni a várost és az országot, nem pedig nevetség tárgyává válni. Az a csapat, amelyik most sajnos szétszéled, biztos, hogy eredményes lett volna, azonban meg kell érteni a tulajdonost is: 100-150 ember válhatott volna munkanélkülivé a cégnél, ha az NB I-be nevezünk jövőre is.
- Hónapok óta tudunk a nehézségekről. Ön szerint miért nem sikerült ennyi idő alatt sem támogatókat szerezni?
- Lehet, hogy valamit elrontottunk, lehet, hogy valamit nem jól csináltunk. Természetesen vannak támogatóink, akik erkölcsileg és anyagilag igyekeznek segíteni, de ez elenyésző a teljes költségvetésünkhöz képest. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy azoknak a helyi cégeknek, gyáraknak, melyek komolyabban tudtak volna segíteni, nem orosházi a vezetősége, így semmilyen érzelmi kapocs nem fűzi őket a városhoz. E nélkül pedig nem érdekük a segítség, a pénzüket érthető módon csak oda fektetik be, ahonnan profitálhatnak is. Sajnos a mai sport már a pénzről szól. Mi, úgy érzem mindent megtettünk, hogy támogatókra leljünk, és sokszor ugyan csak apróságokon múlott, de mégsem sikerült. Nehéz ezt kimondani, de azt hiszem, hogy ha ez az eredmény, amit mi négy év alatt elértünk, csak tíz év alatt jön ki a csapatból, akkor sokkal több szponzor, mondhatni egy egész város áll mellénk. De ehhez az kellett volna, hogy a saját nevelésű játékosainkat is beépíthessük a csapatba, hogy ők érjenek el ilyen sikereket, majd hogy az ő neveltjeik folytassák az eredményeket, azaz legyenek gyökerei, tradíciói a sportágnak, az élvonalbeli, a magas szintű kézilabdának.
Az edzői teendőket továbbra is Bajusz József látja el, aki úgy döntött: nem hagyja el a süllyedő hajót. Talán meglepő, talán érthető a döntése. Egy tény: a kezdetektől az Everynél dolgozik.
- A csapattól általam elvárt célokat maximálisan teljesítették a fiúk, sőt a körülmények ismeretében állíthatom: túl is teljesítették azokat, amit bizonyít a Magyar Kupa harmadik hely, valamint az is, hogy a bajnoki rájátszásban mi szereztük a legtöbb pontot - sorolja érthető büszkeséggel a kispadra az idény közben visszaült edző. - A jövőt illetően abszolút kilátás nélkül játszottak a gyerekek, és ami mindenki becsületére válik, hogy így is becsülettel, profi módon küzdöttek.
- Hogyan motiválta őket?
- Ez minden edzőnek a legnehezebb feladat. Mint játékos, én is mindig csupa lélek kézilabdázó voltam, ezt próbáltam átadni a csapatnak, próbáltam szavakkal hatni, és büntetés helyett inkább simogatással biztatni.
- Simogatással? Aki látta már Önt meccs közben, az nehezen fogja ezt elhinni.
- Az más. Meccs közben már elvárom, hogy a megbeszélt teendőket véghezviszik a srácok, a higgadtan megbeszélt dolgokat szeretem a pályán viszontlátni. Vagy megcsinálod a feladatodat, vagy nem csinálod meg. De ha nem, azért biztos, hogy nem jár köszönet.
- A helyezés alapján első osztályú maradt a csapat, valamint indulhatna a Kupagyőztesek Európai Kupájában is, azonban minden munka hiábavalónak bizonyult. Haragszik?
- Személy szerint senkire nem tudok haragudni, vannak azonban számomra teljesen érthetetlen dolgok. Mikor az Every megalakult, a város önkormányzata azt mondta, hogy csak a minőségi sportot kívánja támogatni. Ekkor még NB II-esek voltunk. Azt hiszem a minőségi sport igényeit rekordidő alatt teljesítettük, nem csak az első csapat, hanem az utánpótlás terén is, minden korcsoportunk bejutott az országos döntőbe, vagy meg is nyerte azt. Óriási vétek, ha ezt a kincset - ami nem csak Orosházán, de az országban is párját ritkítja - veszni hagyják, tönkreteszik. A magyar vízilabda a példa, ahol most sorra igazolják le a hazai sztárokat, hogy példakép kell az utánpótlásnak ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Attól félek, hogy a tehetséges gyerekeket ezek után el fogják kapkodni a riválisaink, és ha sikeresek lesznek, az már nem Orosháza sikere lesz.
- Tudom, hogy nem híve az egyéni kiemeléseknek, mégis megkérdezem: nyújtott-e valaki Ön szerint is kiemelkedőt a csapatból?
- A legnagyobb változás Szabó Levente teljesítményében következett be. Kapusunk mind kiválóbban szerepelt, az idő múlásával egyre magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb lett a teljesítménye. Őt egyébként kölcsönadtuk a Százhalombattának, hiszen vétek lett volna az NB I B-ben szerepeltetni, különösen akkor, amikor a magyar válogatottnál is szóba került a neve.
- Hogyan tovább?
- Nehezen tudnék bármilyen konkrétumot is mondani, hiszen egyelőre az sem százszázalékosan biztos, hogy az NB I B-ben indulunk. Mást nem mondhatok: megpróbálunk majd helytállni. Serdülőkkel, az NB I B-ben.
© Zsedényi Péter 2003 - Minden jog fenntartva!
Vajer Tamás ügyvezetővel a sportcsarnokban találkozunk. Jelképes az egész: kong az ürességtől a csarnok.
- A négy évvel ezelőtt megalakult Every meg fog maradni és tovább fog működni, igaz ehhez egy osztállyal vissza kell lépnünk - kezdi a lényeggel a kapusból lett vezető. - Az utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos, hogy életben maradtunk, azonban nagyon nehéz dolgunk lesz ezzel a teljesen megfiatalított csapattal az NB I B-ben. Az érvényes szerződéssel rendelkező játékosokkal folyamatos tárgyalásban állunk, talán néhány idősebb játékost sikerül megtartanunk, akik tapasztalatára nagy szükségünk lenne. Utánpótlás szinten reményeim szerint a serdülő bajnokság átalakul majd nyílt ifjúsági bajnoksággá, ahol hozzuk majd a korábbi eredményeinket, és országos szinten is a legjobbak maradunk. Az általános iskolákban is ugyanúgy szeretnénk folytatni a munkát, mint eddig, és minden korosztályban a lehető legtöbb versenyen részt venni.
- A közvélemény leginkább a nagycsapat sorsára kíváncsi. A szabályok engedik-e egyáltalán, hogy egy csapat visszalépjen a legmagasabb osztálytól, de egy osztállyal lejjebb, a második vonalban induljon?
- Már két-három héttel ezelőtt felvettem a Magyar Kézilabda Szövetséggel a kapcsolatot ez ügyben, és tekintettel a helyzetünkre, valamint a kiváló utánpótlás-nevelő munkánkra belátták, hogy nem lenne jó, ha két osztállyal visszasorolnák a csapatunkat. A négy év során személy szerint én is rengeteg munkát fektettem be a színvonalas orosházi kézilabdába, ami nem csak helyi szinten, de országosan is sok elismerést és dicséretet kapott, így természetesen nagyon fáj, hogy most vissza kellett lépnünk a legmagasabb osztálytól és az európai kupaporondtól. De be kell látnunk: vannak realitások, s nekünk a realitások talaján kell járnunk.
- És például a KEK szereplés már nem reális?
- Egy serdülőcsapattal? Az nem csak Orosházára, de Magyarországra nézve is szégyen lenne. Mi méltó módon szeretnénk képviselni a várost és az országot, nem pedig nevetség tárgyává válni. Az a csapat, amelyik most sajnos szétszéled, biztos, hogy eredményes lett volna, azonban meg kell érteni a tulajdonost is: 100-150 ember válhatott volna munkanélkülivé a cégnél, ha az NB I-be nevezünk jövőre is.
- Hónapok óta tudunk a nehézségekről. Ön szerint miért nem sikerült ennyi idő alatt sem támogatókat szerezni?
- Lehet, hogy valamit elrontottunk, lehet, hogy valamit nem jól csináltunk. Természetesen vannak támogatóink, akik erkölcsileg és anyagilag igyekeznek segíteni, de ez elenyésző a teljes költségvetésünkhöz képest. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy azoknak a helyi cégeknek, gyáraknak, melyek komolyabban tudtak volna segíteni, nem orosházi a vezetősége, így semmilyen érzelmi kapocs nem fűzi őket a városhoz. E nélkül pedig nem érdekük a segítség, a pénzüket érthető módon csak oda fektetik be, ahonnan profitálhatnak is. Sajnos a mai sport már a pénzről szól. Mi, úgy érzem mindent megtettünk, hogy támogatókra leljünk, és sokszor ugyan csak apróságokon múlott, de mégsem sikerült. Nehéz ezt kimondani, de azt hiszem, hogy ha ez az eredmény, amit mi négy év alatt elértünk, csak tíz év alatt jön ki a csapatból, akkor sokkal több szponzor, mondhatni egy egész város áll mellénk. De ehhez az kellett volna, hogy a saját nevelésű játékosainkat is beépíthessük a csapatba, hogy ők érjenek el ilyen sikereket, majd hogy az ő neveltjeik folytassák az eredményeket, azaz legyenek gyökerei, tradíciói a sportágnak, az élvonalbeli, a magas szintű kézilabdának.
Az edzői teendőket továbbra is Bajusz József látja el, aki úgy döntött: nem hagyja el a süllyedő hajót. Talán meglepő, talán érthető a döntése. Egy tény: a kezdetektől az Everynél dolgozik.
- A csapattól általam elvárt célokat maximálisan teljesítették a fiúk, sőt a körülmények ismeretében állíthatom: túl is teljesítették azokat, amit bizonyít a Magyar Kupa harmadik hely, valamint az is, hogy a bajnoki rájátszásban mi szereztük a legtöbb pontot - sorolja érthető büszkeséggel a kispadra az idény közben visszaült edző. - A jövőt illetően abszolút kilátás nélkül játszottak a gyerekek, és ami mindenki becsületére válik, hogy így is becsülettel, profi módon küzdöttek.
- Hogyan motiválta őket?
- Ez minden edzőnek a legnehezebb feladat. Mint játékos, én is mindig csupa lélek kézilabdázó voltam, ezt próbáltam átadni a csapatnak, próbáltam szavakkal hatni, és büntetés helyett inkább simogatással biztatni.
- Simogatással? Aki látta már Önt meccs közben, az nehezen fogja ezt elhinni.
- Az más. Meccs közben már elvárom, hogy a megbeszélt teendőket véghezviszik a srácok, a higgadtan megbeszélt dolgokat szeretem a pályán viszontlátni. Vagy megcsinálod a feladatodat, vagy nem csinálod meg. De ha nem, azért biztos, hogy nem jár köszönet.
- A helyezés alapján első osztályú maradt a csapat, valamint indulhatna a Kupagyőztesek Európai Kupájában is, azonban minden munka hiábavalónak bizonyult. Haragszik?
- Személy szerint senkire nem tudok haragudni, vannak azonban számomra teljesen érthetetlen dolgok. Mikor az Every megalakult, a város önkormányzata azt mondta, hogy csak a minőségi sportot kívánja támogatni. Ekkor még NB II-esek voltunk. Azt hiszem a minőségi sport igényeit rekordidő alatt teljesítettük, nem csak az első csapat, hanem az utánpótlás terén is, minden korcsoportunk bejutott az országos döntőbe, vagy meg is nyerte azt. Óriási vétek, ha ezt a kincset - ami nem csak Orosházán, de az országban is párját ritkítja - veszni hagyják, tönkreteszik. A magyar vízilabda a példa, ahol most sorra igazolják le a hazai sztárokat, hogy példakép kell az utánpótlásnak ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Attól félek, hogy a tehetséges gyerekeket ezek után el fogják kapkodni a riválisaink, és ha sikeresek lesznek, az már nem Orosháza sikere lesz.
- Tudom, hogy nem híve az egyéni kiemeléseknek, mégis megkérdezem: nyújtott-e valaki Ön szerint is kiemelkedőt a csapatból?
- A legnagyobb változás Szabó Levente teljesítményében következett be. Kapusunk mind kiválóbban szerepelt, az idő múlásával egyre magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb lett a teljesítménye. Őt egyébként kölcsönadtuk a Százhalombattának, hiszen vétek lett volna az NB I B-ben szerepeltetni, különösen akkor, amikor a magyar válogatottnál is szóba került a neve.
- Hogyan tovább?
- Nehezen tudnék bármilyen konkrétumot is mondani, hiszen egyelőre az sem százszázalékosan biztos, hogy az NB I B-ben indulunk. Mást nem mondhatok: megpróbálunk majd helytállni. Serdülőkkel, az NB I B-ben.
Buzai Csaba